A Pedagógus Kar köztestület lesz, a megjelölt pedagógusok pedig automatikusan válnak tagokká. A köztestület a közhatalom közvetítése meghatározott személyösszesség felé, a saját önigazgatása révén. A tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el, közfeladataihoz közhatalmi jogkörrel ruházható fel.

A nem állami szférában dolgozó pedagógusok, akik nem lesznek az NPK tagjai, ily módon nem tartoznak ehhez a pedagógusi hivatásrendhez, netán egy másik hivatásrend tagjai lesznek, akik tanárként is valamilyen más magyar állampolgárokat készítenek a jövő számára.

Magyarországon léteznek olyan szakmai kamarák, melyek tagjai tevékenységi körük révén hatósági feladatokat is ellátnak. Egy pedagógus közalkalmazottra, aki iskolában dolgozik, ez nem igaz. A közalkalmazott tanár iskolai alkalmazotti szerepében, ellentétben például az Oktatási Hivatallal, nem rendelkezik semmiféle hatósági jogkörrel. Így ha például szakmai okból egy érettségi javítási útmutatóval kapcsolatban korrekciót szeretne, nem dönthet saját kompetenciája alapján, hanem a hatósághoz kell fordulnia engedélyért. Amennyiben egyéb, szakmájából eredő hivatali tevékenységet végez, például érettségin vizsgaelnök, érettségifeladat-készítő stb., minden esetben külön szerződésben rögzített kötelezettségeket is vállal – például titoktartás, megvesztegethetetlenség -, ami mind szükséges és jogos. Continue reading →

Kötés a másik lábra. Hadd csússzon lassan ez is.

Tudhattam, valami jó is vár ma rám. Nem csak az emlékezés.
Nem abból, hogy itt szél kuszálta a térdig érő zöld vetést, amely lábon állt, jelezve, errefelé tisztelik az életet. A növényekét is. Mert a növény sorsa, hogy étellé, takarmánnyá, s nem az, hogy tárcsák alatt zöldtrágyává legyen.
Még talán abból sem, hogy gyönyörű ez a kisváros, s hogy az odavezető vasútvonal mentén egy állomás nevének táblája hirdeti: Szabó Magda sem csak a képzelet erejével teremtett.
Nem. Abból lehetett tudni, hogy észrevették. Felvették a Programba, s utána nem tekintették természetesnek, hogy 10 centire hajol könyv és füzet fölé még szemüvegben is. Elküldték a bizottsághoz, legyen szakértői vélemény és vele jogalap a kedvezményekhez, amelyekre nyilvánvalóan szüksége van vagy lesz.
Az első padban ül, középen. Maga választotta a helyét. Tudja, nem elbújni kell – megküzdeni. Kistermetű, még a kamaszkori növekedési lökés előtt. Arcbőre, mosolya kisfiúé.
Osztályfőnökével az igazgatói irodában ülünk le. Kapkodni nem kell. Most ez a dolgunk. Nem letudni szeretnénk, elvégezni.
– A programból kapott laptopot – meséli mosolyogva. – Az interaktív tábla képét azon követi, a kollégiumban azzal tanul.
A második iskola az évben, ahol a maguk emberségéből találtak megoldást. Nem a Megoldást. Egyet. Jót. Terjeszthetőt. Continue reading →

– Hű, de elkanyarítottad a végét!

– Te nem tudod? – kérdezi, s csodálkozva néz rám, a takarás miatt most a csatadúlta szemével, melyben legyőzték a sárkányt.

Hogyne tudnám, kuncogok befelé, de tőled szeretném hallani.

– Mit kéne tudnom? – kérdezek vissza.

– Hát, hogy ami messze van, az kisebbnek látszik.

Elsős. A perspektíváról magyaráz egy busz kapcsán. Utál színezni. Szeme megtanulta megérteni a látványt, de máshová látja a világot, mint ahol van. A rajz határai és a színezés nem találkoznak. Continue reading →

Az alma ára. Az étel ára. A gyerek ára. A gyermeknevelés költségei.

Még hogy nem idevaló. Dehogynem.

Az alma tényleg drága. Nem mindegyik, nem egyformán. Legdrágább az az alma, amelyik helyett narancsot se vettek. Kivit se. Banánt se. Körtét se. Nagyon sokba kerül, amit nem ismer meg gyerekkorában, nem kóstolt meg, nem evett meg, s felnőttkorában, ha kerül rá pénz, se fogja szeretni, mert a gyomor konzervatív. Ha kerül.

A „mit eszünk gyermekkorunkban” kérdés azonban az ízlésen túl is meghatározó egy életre. Hát még a „mit nem eszünk”. Fájóan sokaknak. Continue reading →

Mi dolgom vele? Részt vettem benne hallgatóként. Túléltem, diplomát is kaptam. Képzőként sosem dolgoztam. Akkor mi közöm hozzá?

Bár a mostani folyamatot nem ismerem, az eredményét szerte az országban látom. Gyakori az eszköztelenség.

Mindannyian számos problémába ütközünk pedagógiai munkánk során. Némelyiket akár hosszan görgetjük is magunk előtt, amíg megoldást nem találunk. Így, hogy nem jelentkeztem minősíteni mások munkáját, bevallhatom, nem mindig találtam megoldást. Talán amit megtaláltam, az se mindig volt jó. Főleg nem a legjobb. S a legjobb is gyakran milyen messze esik a tökéletestől. Még szülőként is. Vagy főleg úgy?

Akkor most mi a bajom? Continue reading →