Általában szeretjük a meséket. Amellett, hogy szórakoztatnak, gyönyörködtetnek, örök igazságokat találhatunk bennük. Évszázadokkal ezelőtt élt elődeink fogalmazták meg bennük álmaikat, vágyaikat, amelyeket mi, az atomkor „gyermekei” is magunkénak tekinthetünk. Megpróbáltatásaink, küzdelmeink eredményeként, jutalmaként mi is boldog, emberi életet szeretnénk élni. A XXI. században persze egy kicsit át kell értelmeznünk a klasszikus mesék szimbólumrendszerét, de adott esetben elegendő lehet a szereposztás „modernizálása” is. Képzeljük el például Grimm legszebb meséi közül „A két testvér” címűnek egy rövid részletét, a következő szereposztásban:
Oroszlán: EMMI
Királylány: diákok óvodától a felsőoktatásig
Az állatok gazdája: a (köz)oktatás
Medve, farkas, róka: a társadalmi hierarchia különböző szereplői
Nyúl: a pedagógusok
„Az oroszlán megdörzsölte a szemét, és látta, hogy a királylánynak nyoma sincs, a gazdájuk meg halott. Elkezdett rettenetesen üvölteni:
– Ki tette ezt? Medve, miért nem keltettél föl?
A medve meg a farkasnak:
– Miért nem keltettél föl?
A farkas a rókának:
– Miért nem keltettél föl?
A róka pedig a nyúlnak:
– Miért nem keltettél föl?
Szegény nyúl nem tudott mit felelni, ő lett a bűnbak. Rá akartak rontani, de kérlelni kezdte őket:
– Ne bántsatok, meglátjátok, jóváteszem, amit vétettem, életre keltem a gazdánkat. Tudok egy hegyet, terem ott egy gyökér, aki azt a szájába veszi, minden sebből és betegségből kigyógyul. Csak az a baj, hogy egy kicsit messze van, kétszáz mérföldnyire innét.
– Nem bánom, megkegyelmezek az életednek – mondta az oroszlán -, de egy nap alatt megjárd az utat, s elhozd azt a gyökeret, különben véged!”
