Visszabuktatott pedagógus lettem. El kell végeznem még egy szakot 1 millió vagy jó esetben 600 000 Ft-ért, hogy dolgozni tudjak tovább, mert az az EKTF-en elvégzett pedagógia szakos nevelőtanárim és fejlesztőpedagógia specializációm, valamint az ELTE-n szerzett pedagógia-pedagógiatanári diplomám nem elég ahhoz, hogy szociálpedagógusként tovább folytassam a munkámat a szakiskolában, ahol 14 éve dolgozom.

A köznevelési törvény előírása szerint az iskolák alkalmazhatnak szociálpedagógusokat, de 2013. szeptembere óta csak olyanokat, akiknek szociálpedagógia szakos diplomájuk van. Más alternatívát nem tartalmaz a törvény. A végzettségi előírástól akkor sem lehet eltekinteni, ha a szociálpedagógusi feladatok ellátója hosszú, eredményes gyakorlattal rendelkezik ezen a területen.

Nem tudom, hányan lehetünk az országban, akik nevelőtanári, pedagógia vagy más tanári szakkal látjuk el ezt a feladatot, ami nem kis kihívás szakiskolákban. Biztosan sokan, hiszen szociálpedagógus képzés csak a 90-es évek közepe óta létezik, a hozzá legközelebb álló korábbi szak a nevelőtanári volt. Jómagam és a Nyíregyházán élő kollégám 14 éve dolgozunk ebben a munkakörben.1997 és 2003 között az Eszterházy Károly Főiskolán végeztük a tanulmányainkat, és kaptunk pedagógia szakos nevelőtanári diplomát, fejlesztőpedagógia specializációval. Utána az ELTE-n szereztük meg a pedagógia szakos bölcsész és pedagógia szakos tanár diplomát. Akkoriban a főiskolán és az egyetemen is nagyon sokat kellett tanulni, nem volt elterjedt a számítógép használat és az internet. Csak nagy nehézségek árán tudtunk akár egy e-mailt küldeni. Előtte a nyíregyházi kollégám szakközépiskolát végzett óvodapedagógusként dolgozott, jómagam képesítés nélküli nevelőtanárként és szakközépiskolát végzett ápolónőként 13 évet töltöttem Budapesten. Mindkettőnket a gyermeki fejlődés és annak konstruktív irányba terelése érdekelt. Talán ebből adódott a barátságunk. Continue reading →

„Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.”

Sok iskolában búcsúztatták a tanévet Ady Endre versének ezen soraival. A tanítás véget ért, megkezdődött a vakáció; elérkezett a fáradalmak kipihenésének ideje, felkészülés az újabb, az eddig megszokottól eltérő megpróbáltatásokra. Az általános iskolájuktól búcsúzó, szakmát választó nyolcadikosok még nem tudják, nem is tudhatják, mi vár rájuk a “bilincses iskolák” béklyóinak lehullása után a szakképzésben. A köznevelési törvény előírja „a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, készségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő, tudatos fejlesztését.” Szeptembertől viszont emberi erőforrások lesznek a vállalkozói-kamarai érdekérvényesítés eszközrendszerében. A közoktatás emberi értékeket a középpontba állító szemléletét felváltja a munka világának teljesítmény- és pénzközpontú szemlélete. Az elsajátításra váró tananyag mennyiségében, minőségében, a kompetenciafejlesztés módszertanában egyre szélesebb, egyre mélyülő szakadék tátong a közoktatás és a szakképzés között.  A szakadék fölötti átkelésben a fiatalok teljesen magukra vannak hagyva. Mindenki saját belátása, vérmérséklete szerint, az általa ismert eszközökkel próbálja áthidalni a mélységet. Csoda, hogy a szakképző intézményekben óriási mértékű a lemorzsolódás?

Az utóbbi években többször átalakították a középfokú szakképzés tartalmát, vizsgarendjét, vizsgakövetelményeit anélkül, hogy a képzésben, vizsgáztatásban tapasztalatokkal rendelkező szakembereket megkérdezték volna. A tanuló központú oktatást duális képzés váltja fel. Ez annyit jelent, hogy a tanulót a számára kijelölt gyakorlati helyén “betanítják” azon speciális munkafolyamatok elvégzésére, amelyet az adott munkahely igényel. A tanulmányi idő alatt csupán ezen tevékenységek begyakorlására van lehetőség ahelyett, hogy választott szakmájának minél több területét, minél alaposabban megismerhetné. Ezzel párhuzamosan ellehetetlenülnek az elmúlt évtizedekben kiépült oktatói bázisok, veszendőbe megy az a rengeteg munka, amelyet a szakképző intézetek a minőségi szakember-utánpótlás érdekében végeztek.

A kapkodva hozott döntések, átgondolatlan reformok hatásait megelégelve a vendéglátó szakképzésben dolgozók egy csoportja úgy döntött, hogy megpróbál valamit tenni a kialakult áldatlan állapotok ellen. Július 1-én megtartotta alakuló ülését a Vendéglátó Szakmai Oktatók Egyesülete (VSZOE). „Hívatlanul létezünk”, immár a szakképzésben is.  Continue reading →