Vádolom Magyarország Kormányát, mely testület kijátszva választói bizalmát a “nemzeti együttműködés rendszere” hazug jelszava alatt, a keresztény hagyományokra való hivatkozásokban rendre a krisztusi tanításokat megtagadva-megcsúfolva a magyar nemzet nemzetközi lejáratását és a nemzet egységének tragikus következményekkel járó agresszív szétszakítását teljesíti be cinikus gőggel.
A gazdasági-társadalmi átalakulások veszteseitől megvont szolidaritás és támogatás, a közösségek érdekérvényesítő erejének megtörése, a demokratikus közélet megcsúfolása, a közoktatásban önfeledten szorgalmazott etnikai szegregáció, a nyílt és burkolt rasszizmus hirdetése, legutóbb pedig más ordas eszmék gyilkos üldözése elől menekülő – segítségre szoruló – embertársaink ellen fordított mértéktelen gyűlöletkampány, az állam bevételeivel folytatott önkényes pazarlás, a média eszközrendszerének felelőtlen hazugsággyárrá formálása – mindezek a FIDESZ-KDNP kormány tartós jegyei. Felelőtlen országlásuk beláthatatlan következményeinek kárvallottja a több mint ezer éve multikulturális, bár tagadhatatlanul nem mindig egységes magyar nemzet.
Trencsényi László állampolgár, tanár