A Szerző, az új élet építője az illiberalizmus forradalmi elméletét gazdagítva oly tudományos munkát alkotott, amely az egész modern haladó tudomány fejlődésének elméleti alapját képezi.[1]
Ahhoz, hogy ezeknek a gondolatoknak egész mélységét és az illiberalizmus szempontjából való jelentőségüket kiértékelhessük, arra kell gondolnunk, hogy a liberális tudósok minden erejükkel azon vannak, hogy a szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás fogalomegységét mint eszmét eltemessék.[2]
De miután az új eszmék létrejöttek, maguk is „igen komoly erővé” válnak, megkönnyítik a társadalom előrehaladását: „Éppen ebben mutatkozik meg az új eszmék, új elméletek, új politikai nézetek, új politikai intézmények óriási szervező, mozgósító és átalakító jelentősége.”[3]
De tekintet nélkül az állam formáinak változására, a lényege változatlan marad: ez az illiberalizmus diktatúrája, amely felváltotta a polgári demokráciát.[4]
A Szerző a szuverenitáskoncepció minden jelenségét törvényszerűen az egyetemes történeti folyamat keretei közt vizsgálja, megmutatja jelentkezésének és növekedésének törvényszerűségeit.[5]
A Szerző pontosan meghatározta a nemzet fogalmát. Kimutatta eredetét és további fejlődését. Meghatározta az okokat, amelyek soknemzetiségű államok kialakulását előidézték. Felvetette azt az eszmét, hogy a szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás fogalomegysége olyan tényező, amely a külső ellenség elleni védekezés megszervezéséhez szükséges, és gyorsítja az illiberális állam kialakulásának folyamatát.[6]
A szerző éles reflektorral világít be a zavaros és kavargó homályba; disszertációját elsősorban a tisztánlátás, a reális gondolkodás jellemzi. Műve alapjában szétzúzza a liberalizmus tanításait, újra bebizonyítva azt a régi igazságot, hogy a rövidlátó szakemberek téves irányzatát egy mélyenjáró, átfogó elme akkor is korrigálhatja, ha nem céhbeli.[7]
A szerző a szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás fogalomegysége számára alkotmányjogi szaknyelvet teremtett. Egységes szaknyelv, a műszók helyes és pontos megalkotása minden termelés, minden munka elsőrangú értéke és feladata. Felmerül a kérdés: tudományos feladat ez? Ez elsősorban politikai feladat, de a hozzáértőknek, tehát részben az alkotmányjogászoknak kell megoldani, és ebben közreműködni legelső kötelességük. Ez egyik legszebb példája a tudomány és a politika egységének.[8]
A Szerzőt a szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás nem a konkrét tartalma folytán kezdte érdekelni, hanem azért, mert felsejlett benne: ebben a témakörben esetleg képes lesz tudósként megnyilvánulni.[9]
Itt a helye, hogy kitérjünk egy olyan kérdésre, amely speciális adalékmítoszként csatlakozik a tudósként debütáló Szerzőről szóló fő fabulához. A közbeszéd éppúgy, mint a szakirodalom, a doktori védés kapcsán választ kíván találni arra a titokzatosnak tűnő kérdésre, vajon ki írta valójában a Szerző alkotmányjogi művét? Mindazonáltal nem ez a lényeg. Ahelyett, hogy a választ keresnénk, gondolkozzunk el inkább magán a kérdésen. Miért is kellene feltételeznünk, hogy a Szerző nem maga írta dolgozatát? De hát láttuk: a Szerző gondolatmenete leginkább alkotmányjogi szempontból, kifejezetten dilettáns![10]
És akkor még nem is szóltunk a mű felépítéséről, a nyelvről, a stílusról, a deklaratív összefoglalásokról, melyek alapján még csak nem is úgy áll a dolog, hogy nincsen okunk kétségbe vonni a Szerző szerzőségét, hanem egyenesen minden alapunk megvan kijelenteni: csakis ő írhatta őket.[11]
Gratulálunk Orbán Balázsnak.
**********
* 2024. december 3-án Orbán Balázs, a miniszterelnök (Orbán Viktor) politikai igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanácsadó Testületének elnöke, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke megvédte „A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései” című doktori disszertációját. Innen-onnan összelopkodott írásunkkal csatlakozunk a gratulálók táborához. Laudációnk teljes mértékben a szerzők és jogutódaik engedélye nélkül kompilált plágium, csupán néhány új név és fogalom kért helyet az eredeti szövegekben. A további lábjegyzetekben a lopott és aktualizált mondatok forrását szerepeltetjük.
[1] Grekov, B. D.: Sztálin és a történettudomány. A történettudomány kérdései I. (Különlenyomat a Századok 1949/1-4. számából). Budapest 1950, 3.
[2] Grekov, B. D.: op. cit. 4.
[3] SzK(b)P története. Budapest 1949, 124., idézi Grekov, B. N. op. cit. 7.
[4] Grekov, B. D.: op. cit. 9.
[5] Grekov, B. D.: op. cit. 11.
[6] Grekov, B. D.: op. cit. 13.
[7] Németh Gyula: Sztálin nyelvtudományi cikkei és a hazai nyelvtudomány feladatai. MTA I. és II. Osztályának Közleményei, I/1 (1951), 5.
[8] Németh Gyula: op. cit. 15.
[9] Havas Ferenc: A marrizmus-szindróma. Sztálinizmus és a nyelvtudomány. Budapest, 2002, 355.
[10] Havas Ferenc: op. cit. 356.
[11] Havas Ferenc: op. cit. 357.
