Igaz, többről is tudok, de ennél az Egyszervolt-nál végigjártam a felszámolási eljárás rögös útját. Illetve…

Kezdődjék a mese!

Egyszer volt, hol nem volt, valahol Abszurdisztánon innen, a kidőlt KLIK bedőlt oldalán, volt egyszer egy szakképző iskola. Fenntartója egy nemzetközi érdekeltségű cég, az egyszerűség kedvéért nevezzük csak DUK-nak. Az iskolába okos, vidám gyerekek tanultak, nyíltszívű, nagy tudású tanárok tanítottak. A tanórák után is szívesen maradtak együtt, beszélgettek, tréfálkoztak, vitatkoztak egymással; ahogy ez egy modern mese hőseitől elvárható.

Teltek, múltak az évek, míg egy vészt jósló, sötét, viharos éjszakán Abszudisztán királya összehívta az ország bölcseit, és meghagyta nekik: addig ne kerüljenek a színe elé, amíg ki nem találják, hogyan lehetne eme intézmények lakóit elemészteni, falait a föld színével egyenlővé tenni, helyüket sóval behinteni. Tanakodtak a bölcsek, törték a fejüket, míg kitalálták: ezeknek az iskoláknak a vagyonát el kell kobozni, és ha a tulajdonos ez ellen netán szót emel, a fejét le kell üttetni. Tetszett a királynak az ötlet nagyon, azon nyomban szétküldte kengyelfutóit birodalma valamennyi zegzugába: akinek kedves az élete, mondjon le minden jogáról, vagyonáról különben halálnak halálával pusztul el.

A parancs hallatán a DUK vezetői úgy döntöttek: eladják iskolájukat az egyháznak; így ők egy kis pénzhez jutnak; tanulóik, tanáraik sorsa pedig jó kezekbe kerül.  Az elhatározást tett követte, az iskola a következő tanévet az egyház kiterjesztett, védelmező szárnyai alatt kezdhette meg.

A nagyhatalmú egyházfik már az első értekezleten közölték a tantestülettel: nem áll módjukban alkalmazni azokat a tanárokat, akik nem elég odaadó hívei vallásuknak. A levegő megfagyott, az arcokról lehervadt a mosoly; így kezdődött az iskola utolsó, végzetes tanéve.

Már az első félévben megindult a lélektani hadviselés, az egyéni „elbeszélgetések” vérfagyasztó sora. A túl erős és a túl gyenge lelkű alkalmazottak ekkor még önként mondtak fel és hagyták hátuk mögött másfél évtized alatt nagy gonddal, szeretettel felépített szellemi örökségüket.

A második félévben aztán a „tűrők-maradókra” lesújtott a vallási köntösbe öltöztetett gonoszság a fenntartó képében. Azonnali hatállyal felmondott, kirúgott mindenkit, akiben az ellenállás legkisebb jelét vélte felfedezni. A dolgozók bérének kifizetése akadozni kezdett; eleinte késedelmesen; egy alkalommal egy nylonszatyor készpénz formájában; végül már sehogy sem…

Közeledett a tanév vége, a megfogyatkozott tantestület már az utolsó vizsgára készítette fel a tanulóit. Akkorra az iskolát már rég lefejezték, a szaktanárokat elkergették… A „tűrők-maradók” hivatástudatból, ingyen és bérmentve levizsgáztatták a végzősöket, befogadó iskolákat kerestek az alsóbb évfolyamok tanulóinak. Miközben a tanárok ezzel voltak elfoglalva, megkezdődött az iskola végső kirablása a nagyhatalmú fenntartó által. Az utolsó vizsgára már csupán néhány szék és asztal maradt…

A nyári szünetben a „tűrők-maradók” ügyvédhez fordultak; ezzel kezdetét vette a rémmese második fejezete. A jog fogaskerekei Abszurdisztánban lassan őrölnek, és nem a kárvallott, hanem a bűnös jogait védi elsősorban. Ugyanazon ügyvédi iroda három ízben kérte be a Fenntartóval szembeni követelést bizonyító dokumentumokat. Háromszor kellett elmagyarázni nekik, hogy a fenntartó már héthatáron túl jár az iskola vagyonával, az ellopott bérekkel; és büntetőjogi felelősségük tudatában kijelentik, nem kaptak fizetést a kérdéses hónapokban. És ó, jaj, nem tudják bizonyítani, dokumentálni a ki nem fizetés tényét… És igen, elkövették azt a könnyelműséget, hogy nem néztek utána az új fenntartó vagyonának, nincs tudomásuk sötét üzelmeikről. Miután az ügyvédek hasztalan küldözgették leveleiket a csalóknak – akik persze nem vették át a leveleket, nem válaszoltak rá – ugye csodálkoztok, gyerekek? Ezek után végre a tűrők-maradók elindíthatták az adós alapítvány felszámolási eljárását. Akkor már több mint egy év eltelt az utolsó tanév vége óta, az Egyszervolt Iskola tanárai szétszéledtek a világban: volt, aki nyugdíjba ment, a többség talált új munkahelyet, és volt, aki meghalt…

Kijelölték az Abszurdisztán másik végén élő felszámolóbiztost, aki újra bekérte a szükséges, követelések jogosságát bizonyító dokumentumokat, majd fensőbbségének tudatában, barátilag megjegyezte: „Ki az, aki ingyen dolgozik?”

Végül aztán, ímmel-ámmal összehívott egy „hitelezői értekezletet”, persze hétköznap, munkaidőben; nehogy a „tűrők-maradók” könnyen eljöhessenek új munkahelyükről és mindenféle akadékoskodó kérdéseket tehessenek fel. Így a „hitelezői választmány” természetesen nem alakult meg; a felszámolóbiztos zavartalanul ismertethette a NAV szakmai állásfoglalását, amely szerint: „nem jogosult az Egyszervolt Iskola adataihoz való hozzáférésre és a bérgarancia igénybevételére.” Továbbá a Fővárosi Törvényszék „az iskolával szembeni felszámolási eljárás elrendelése iránti kérelmét elutasította azon az alapon, hogy az iskola nem tartozik a Cstv. hatálya alá.”

„A felszámoló vitatott hitelezői igényként állásfoglalást kért a Fővárosi Törvényszéktől, erre a mai napig választ még nem kapott.” Amely emberileg érthető, hiszen: „A hitelezői értekezlet bezárása előtt a felszámoló ügyvezetője tartott tájékoztatást a Bérgarancia Alap ellenőrzési rendszeréről és a felszámolóval szemben alkalmazható szankciókról…”

Remélem, tetszett a mese, kedves gyerekek?!

Igazán tanulságos volt: dolgozz szívből, hivatástudatból; add bele minden tudásodat, munkaerődet, és majd elnyered méltó jutalmadat.

Vagy mégsem??? A választ ne az erkölcstan tankönyvben keressétek…

Pataki Erika

Anyuék állandóan veszekednek. Nincs idejük rám.
Anyu nekem soha nem énekelt.
Mondókát sem tanított, mert mindig rohant valahova.
Én szeretem Anyut.
Ő is biztosan szeret. Az anyák szokták szeretni a gyereküket.
Anyu most elment. Biztosan hamarosan visszajön. Csak egy ideig kell itt maradnom Zsuzsiéknál , ezért nem is fontos, hogy külön szobám legyen. Addig majd tanulok suli után az osztályban, amíg nem zavar el a takarító néni.
Én biztosan nem vagyok okos. Azért nem tudom megjegyezni amit tanulok. Anyu is mondta néha, hogy hülye vagyok. Azt is mondta, hogy nehogy azt higgyem, hogy nem kell elmennem dolgozni.
Nem kell itt annyit tanulni. Ő se tanult, mégis itt van… Mármint nem itt… Valahol… ezt régen mondta… Amikor még velem volt.
Én azért szeretnék… Az ofő szerint óvónőnek születtem. A magyartanárnő is azt mondta, hogy ügyes vagyok… Tényleg, nagyon szeretem a kicsiket…
Az ötven órát is óvodában dolgoztam le… Meg voltak velem elégedve. Imádtam ott.
De főiskola… Én? Főiskolára? … á nem… Hogy? Fel se vennének… Szerintem…
Na jó… Megpróbálom. Luca is jön az osztályból… Szuper, együtt azért könnyebb.
Tudunk segíteni egymásnak. Elég jól kijövünk Lucával.
Az alkalmasságin majd énekelni is kell… Hát nincs jó hangom, de a „Csatárit… ” azért el tudom énekelni.
Elég rekedtes a hangom… Vagy, nem tudom… Soha nem találom el, mit kellene énekelni… De gyakorolni fogunk Lucával. Együtt készülünk. Minden délután. Még hétvégén is.
Lucának sikerült. Megfelelt az alkalmasságin… Pedig Ő is nagyon félt az énekléstől…
Nekem azt mondták, hogy próbáljam meg jövőre újra… Az ének miatt nem lehetek óvónő…
Keressek valami más álmot… Ezt most elveszik Tőlem… Ezt is…

Pásztor Éva

Ha ma bármit olvasunk, a félelemről van szó. Arról a félelemről, amit mindannyian, akik többé-kevésbé legyőztük, másoknál látunk. Mindenki csodálkozik, hogy a többiek félnek, és értetlenül áll előtte. Csakhogy a félelemnek története van. Nagyon régen kezdődött. Olyan nagyon régen, hogy aki ma fél, meg se tudja fogalmazni. Az iskolákban sok gyerek önmagának se meri bevallani, hogy fél, szégyelli magát, gyűlöletet érez. Ennek oka gyakran egy-egy félelmetes tanár, aki mint az én általános iskolai magyartanárom, olyan félelmet keltett benne, hogy a táblánál meg se tudtam szólalni, és nem tudtam mondatot elemezni. Így dugul be a tanulási képesség, és csak akkor nyílik meg újra, ha lehetőséged lesz kifejezni, hogy mit érzel magaddal és a többiekkel szemben. Csak ekkor tudsz újra tanulni.

Vannak gyerekek, akik félnek iskolába menni. Sajnos vannak tanárok, akik a félelemmel igyekeznek megalapozni a tekintélyüket. Aki pedig fél, az nem akar feltűnni, csak keresi a módját, hogyan lehetne észrevétlen. Ha az iskolában olyan tanárral találkozik, aki kigúnyolja, gyakran egy életre magával viszi ezt az érzést. Így emlékszem én arra, amikor az egyik tanárom egy budapesti elitgimnáziumban azt mondta a göndör hajamra, hogy ilyen szép vécékefét még nem látott. Ezt a félelmet sokszor egy életen át hordozzuk magunkkal, és blokkolja a cselekedeteinket. Nem csak annak a tanárnak az óráján leszünk leblokkolva, hanem akár évekkel később más iskolákban, munkahelyeken is.

A félelem teszi, hogy akiben a félelem van, bosszút akar állni, mindegy is, kin. Így félnek a terroristák is, hogy aztán vadidegeneket repítsenek a levegőbe. A megalázásoknak a következménye a gyűlölet és a harag.

Sok felnőtt se tér vissza az iskolába szívesen, nem megy szülői értekezletre, mert zsigereiben még ott a félelem. Van, aki ezért kerüli felnőtt életében a továbbképzéseket, ahol újra osztályban kell ülnie. Ezért történt, hogy egy gyerek, akitől megkérdezték, hogy milyen lenne az ideális iskola, azt válaszolta: nem szabad, hogy olyan legyen, mint az iskola.

Mélyebb beszélgetések iskolás gyerekekkel gyakran futnak ki a félelemre, amit a megkérdezettek gyakran csak halkan suttogva mernek kimondani. Kivételt ezek alól csak olyan iskolákban tapasztaltam, ahol MINDEN tanár meg volt győződve arról, hogy a félelem nem nevelési eszköz, ahol minden tanár számára a félelemmentesség a szabadság gránit alapja, azzal együtt, hogy gyerekeinek szabad választást is biztosít a tananyagban, és egy önkormányzaton át az iskolai életben is.

Nem szabad azt csinálnunk, amit a mai iskolarendszer legszívesebben tesz: Bezár egy terembe, ugyanazt a feladatot adja mindenkinek, és aztán összehasonlítja  a teljesítményüket, azzal az illúzióval, hogy ez stimulálni fogja azokat, akik kevésbé jól teljesítenek. Ezzel szemben ilyenkor a gyakran rosszabbul teljesítők valójában félni fognak és szégyellni fogják magukat, később dühösek lesznek és megtelnek gyűlölettel.

Ám – és ez sem jobb – azok is szenvednek a félelemtől, akik jól teljesítenek. A tekintélyelvű iskola a legjobbakat is félelemben tartja. A legjobbakat az a félelem hatja át, hogy lecsúszhatnak, és a lecsúszottak sorsa jut majd nekik, látják, milyen. Sokan lesznek így közülük is szégyennel és félelemmel teltek, gyűlölködők és dühösek.

A félelem nem segít a tanulásban! A félelem összegörnyeszt, és tönkretesz. A félelem ellen fel kell lépnünk, az otthonokban, az iskolákban, a munkahelyeken, mindenütt.

Fóti Péter

Előszó

„Summerhillben van néhány olyan dolog, amihez én (Neill) jobban értek. Nem kérdezem meg a gyerekeket egy tanár alkalmazásával kapcsolatban. Ena (a feleségem) nem kérdezi meg őket az étkezési menüvel kapcsolatban. Én egyedül döntök arról, hogy hol legyenek a vészkijáratok. Ena dönt az egészséget illetőbizonyos dolgokról. Mi vesszük és javíttatjuk a bútorokat, mi döntjük el, hogy milyentankönyveket veszünk meg. Mindezek a kérdések nem tartoznak az önkormányzat hatáskörébe. A gyerekek nem is akarnak ebbe beleszólni. Az önkormányzat azt jelenti nekik, hogy foglalkoznak mindazokkal a problémákkal, amik az együttélés folyamán felmerülnek. Nem bízunk a gyerekekre olyan kérdéseket, amely meghaladná azt, amit valóban el tudnak dönteni.” A. S. Neill

Az alábbi írással abban igyekszünk segíteni osztályoknak, iskoláknak, hogy életüket sikeresebben irányítsák és szervezzék. Egy jó iskolagyűlés sokban hasonlít ahhoz, ahogy pl. egy parlamenti ülés zajlik. Egyéb jó példákat találhatunk jól működő egyesületeknél, vagy olyan iskoláknál, ahol ez már régóta gyakorlat. Először leírjuk, hogy szerintünk mit tud elérni egy jó iskola/osztálygyűlés, utána pedig megpróbáljuk elmondani mindazt, amit az ehhez vezető úton jónak gondolunk. Nyilván egy csomó kérdés nyitva marad majd, amit mindenkinek magának kell megválaszolnia, vagy fel lehet tenni magán az adott osztály/iskolagyűlésen, hátha a többiek tudnak egy jó választ, vagy ki tudnak

Egy megjegyzés: elsősorban az osztálygyűlésekkel foglalkozunk ebben az írásban. Vannak esetek, amikor az iskola olyan kicsi, hogy az iskolaközösség minden tagja könnyen befér egy kisebb (vagy nagyobb) terembe. Az igazán nagy iskolákban javasoljuk, hogy először jó osztálygyűléseket kezdeményezzetek, és ha ezek jól működnek, akkor könnyebb lesz iskolai szinten is megszervezni. Lehet, hogy először úgy tűnik, hogy egy osztály életét jól megszervezni gyerekjáték, de ha hozzáfogtok, hamar kiderül, hogy ez nincs így. Ám a sok munka biztosan meghozza gyümölcsét. A szövegbe számos linket tettünk, ahol egy-egy kérdésnek utána lehet olvasni. Egyébként is használja ki-ki saját stílusában, amit irtunk: aki akarja, olvassa végig elejétől a végéig, aki akarja,nézze át a kérdéseket, és ha valami felkelti kíváncsiságát, akkor olvassa el válaszunkat. Van, akinek ez az egész nagyon bonyolultnak fog tűnni. Tartson ki, és látni fogja, hogy még ha hibákat is csinál, egyre jobban fog működni idővel az egész!

A teljes dokumentum itt olvasható

A magyar oktatási rendszerben megmozdult valami. Sokan közülünk, akik már régóta látták a problémákat, nagy örömmel vették ezt a kezdeményezést, amit a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele indított el. A futótűzszerűen terjedő aláírásgyűjtéshez eddig több mint 300 intézmény és több mint 22 000 aláíró csatlakozott. Ez engedményekre késztetheti a kormányzatot, de valószínűleg csak kozmetikai engedményekről lesz szó, és nem a döntő irányok megváltoztatásáról. Ezért hosszú küzdelemre kell készülnünk, nem csupán az utcákon, hanem az iskolákon belül is.

Ennek a változásnak lehetne az egyik színtere a demokratikus iskolagyűlés. (http://www.tani-tani.info/valodi_demokratikus_intezmenyek) A gyűlés összehívása elősegítheti, hogy az iskolák, addig is, amíg a mozgalom eredményeket ér el, úgy cselekedjenek, mintha az iskola máris jóval önállóbb lenne a központilag engedélyezettnél, vegyék fontolóra, mitől lehetne rögtön jobb az iskolai élet. Ilyen iskolagyűlést tartott egyszer Jerry Mintz Magyarországon a budapesti Rogers iskolában. Így emlékszem erre vissza:

Egy másik próbálkozás éppen az általunk meglátogatott Rogers iskolában történt, ahol az iskolai demokrácia tekintetében szintén nem jutottak tovább a vágynál. Azt, hogy ezen egyáltalán gondolkodtak, mutatja a tény, hogy ez volt az egyetlen hely Jerry látogatása alatt, ahol a gyerekek és a tanárok körben ülve várták Jerryt, lehetőséget adva neki, hogy bemutassa, hogyan is működik egy igazi iskolagyűlés. Jerry megkérdezte a körben ülőket, tanárokat és gyerekeket, hogy mit csinálnának másképp, milyen javaslataik vannak. Egyszeriben izgalmas vita kezdődött olyan kérdésekről, amelyeket nem a tanárok vetettek fel: házi feladatok, szünetek. Mindenki komoly volt és koncentrált. Érvek és ellenérvek. Lassan az eredmények is kezdtek körvonalazódni, amikor felmerült a kérdés: ezt most tényleg be is vezetjük-e vagy nem. (http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/jerry-mintz-szabadsag-es-demokracia)

Continue reading →

Tanár vagyok a fővárosban, és civil önkéntesként tapasztaltam egy borsodi faluban a következőket (a településen nincs iskola, a szomszéd faluba járnak a gyerekek iskolába):

1. Egyre jobban terjed, hogy a szülők magántanuló státuszt kérnek az iskolából sokat hiányzó gyerekeiknek, és ezt meg is kapják. Az általam ismert „magántanulók” a legnehezebb helyzetben élő gyerekek. Ismerek olyan 14 év alatti veszélyeztetett kislányt, akivel a gyámügy is kiemelten kénytelen foglalkozni, mégis megkapta a lehetőséget. Ezek a „magántanuló” státuszban levő gyerekek egyszerűen otthon vannak, nem kapnak mentort, de még tankönyvet sem. Senki sem foglalkozik velük.

2. A településről az iskolába járó gyerekek jellemzően az 5. osztály környékén betöltik a 16. évet. Hiába szeretnének tovább is iskolába járni, az iskola nem engedi. (Volt egy kislány, akihez személyesen kiment az igazgató, és elmagyarázta, hogy már nem kell iskolába járnia, pedig ott a szülők szerették volna.) Az iskola esti, felnőtt programjába nem veszik be őket. A településen egyre több a 16. évet betöltött, 4. és 5. osztályt végzett kamasz, akinek semmi lehetősége a felzárkóztatásra.

Lehet, hogy ezek a történetek extrém esetek, de megtörténhetnek ma Magyarországon. Bízom benne, hogy valahol a nagy központi adatbázisban is nyomuk van.

 

Szergejev Zsuzsanna

Vádolom Magyarország Kormányát, mely testület kijátszva választói bizalmát a “nemzeti együttműködés rendszere” hazug jelszava alatt, a keresztény hagyományokra való hivatkozásokban rendre a krisztusi tanításokat megtagadva-megcsúfolva a magyar nemzet nemzetközi lejáratását és a nemzet egységének tragikus következményekkel járó agresszív szétszakítását teljesíti be cinikus gőggel.

A gazdasági-társadalmi átalakulások veszteseitől megvont szolidaritás és támogatás, a közösségek érdekérvényesítő erejének megtörése, a demokratikus közélet megcsúfolása, a közoktatásban önfeledten szorgalmazott etnikai szegregáció, a nyílt és burkolt rasszizmus hirdetése, legutóbb pedig más ordas eszmék gyilkos üldözése elől menekülő – segítségre szoruló – embertársaink ellen fordított mértéktelen gyűlöletkampány, az állam bevételeivel folytatott önkényes pazarlás, a média eszközrendszerének felelőtlen hazugsággyárrá formálása – mindezek a FIDESZ-KDNP kormány tartós jegyei. Felelőtlen országlásuk beláthatatlan következményeinek kárvallottja a több mint ezer éve multikulturális, bár tagadhatatlanul nem mindig egységes magyar nemzet.

Trencsényi László állampolgár, tanár

Kedves Tanárnő!

Lányom ma estére kritikusan lepukkant fizikailag, azaz hányingere, fejfájása és orrdugulása van, folyamatos sírógörcsökkel kísérve.
A jelenség és állapot enyhítésére a holnapi nap folyamán itthon tartanám, délutáni orvoslátogatással fűszerezve a programot.
A vizit függvényében alakulna tanórai jelenléte a hét további részében.

A keddre bejelentett földrajz szódolgozat pótlásával kapcsolatban felveszem a kapcsolatot a szaktanerővel.

 

Kedves Szülőanya,

sajnálattal értesültem Vízityúk fedőnévvel fémjelzett kiskorú aggasztó fizikai státuszáról. Messzemenőkig támogatom immunrendszerének családi körben történő felturbózását. Tűkön ülve várakozom szíves értesítésükre, vajon körünkben üdvözölhetjük-e nevezett kiskorút a hét további tanítási napjain.

Napsugaras és holdfényes terminusokat kívánok Önöknek

of.

  Continue reading →

Kitaszítottság, nyomor, félelem a gödör mélyétől, hogy ott rekedsz, a holnaptól, a mától, reszketés a szeretteidért, csapdahelyzet, kilátástalanság, aggodalom, fázás, reszketés, aggodalom a tisztaság miatt, aggodalom a fiad falopása miatt, aggodalom, hogy a fiadat elviszik, aggodalom, hogy nem viszik közmunkára, aggodalom, mert viszik közmunkára, de már megint reggeli nélkül indul, aggodalom, mit adsz a fiúknak, akik még a te gondod, tudod mit adsz neki enni, ha hazaér, aggodalom, hogy ma már nem ad senki hozzávalót, aggodalom , mert tegnap alá tudtál gyújtani a mindenféléből összefőzött leveshez, de nem ette meg, mert nem volt már vegeta sem bele, amúgy sem volt kedve este 6-kor már semmihez, enni se, olyan fáradt volt, éhséget se érzett, sötét volt már, nem maradt más hátra, mint lefeküdni, a 80-ban épült háznak egy szobáját használod, fel vagy fázva, köhögsz, dupla erővel szorít a torkod körül, lüktet a pajzsmirigyed, zavar, majd megfulladsz, kisebb fiaid aggódva  fürkésznek, ők törődnek veled, a nagyobbaknak már gyerekeik vannak, nekik már az a feladatuk, gondjuk, nem az, hogy nektek is adjanak enni, ha baj van, megszánjanak, 5 napja fekszel, a priznic, valami  köpölyözés, fű parazsa füstje, amit beszívsz törülköző alatt, ettől prüszkölsz, kifújod az orrod, szakad fel valami, ami a melledet nyomja, kicsit könnyebbülsz, bevillan, meghalt férjed, akinek a büszkesége voltál, most az fenyeget téged, ami őt nagy elesettségében, és nincs itt, hogy segítsen, félsz, hogy megjelenik a rendőr, mint az ő betegágya mellett, hogy bevigye a büntetést letölteni, ott álltak  makacsul az ágya mellett, s ha lábra állítják, el is viszik, nézték, talán szimulál, ő is cukorbeteg lett, mint annyian a kenyér-tészta-krumpli menütől, megvakult, ágyban feküdt  majd két évig magatehetetlenül, birkózva , viaskodva a helyzettel, néha még feltápászkodott, vakon tört, zúzott, le kellett fogni, pedig micsoda ember, a fiúk megtanultak mellette sok mindent, ügyesek is, még autójuk is volt, nagy házuk, üzleteltek, piacoztak, mióta meghalt a férje, nem érzi magát biztonságban, a szomszédok is tiszteletlenek lettek, most érte is jöhet a rendőr, mert bliccelt a közeli városban, nem volt semmi pénze és intéznie kellett a fia ügyét, kiváltani a börtönből, a falopásért 5 nap elzárást kapott, nem tudták befizetni a 25 000-es büntetést időben, késlekedett a segítség a bank miatt, aztán lebeszélték a börtönben, miért költené a pénzt, vegyen inkább tüzelőt abból… két nap és otthon van a fia, haza is ért, a fiú sírt, csak ennyit tudhatunk, fiatal apa, ki tudja, mi viselte meg jobban, talán csak a börtönviseltség sara, ami már rákerült, volt korábban fél év, hogy ötükre havonta csak 13 000-t lehetett beosztani, mert nem jött már az apa nyugdíja, se az ápolási, se az özvegyi, se az árvasági, hónapokig nem történik ilyenkor semmi, ez teljesen általános, neki is van az a betegsége, a diagnózis fenyegető, meg aztán elmenne ő, befeküdne műtétre, de tele van félelemmel, sok kérdés fékezi az elhatározást, mi lenne a házzal, zár sincs rendes, mi volna a fiúkkal, ki istápolná őket, nem sokat ér ő, be kell látnia, de mégis, legalább a lelke rajta, legalább a szeme hizlalja a jószágot, hiszen enni, meleget adni alig bír, talán a legtöbb, hogy óv a bajtól… de most aggódik, ő is olyan helyzetben van, hogy nem tehet semmit, a 8 000 forint büntetést ugyan miből fizesse be, a villanykártyára is tenni kéne, vékony a cipője, fogy a fa, a nagyfiú tanfolyama csak rendben végig menjen, ha beteg is, este érezte, hogy tüzel a homloka, pedig ez a fiú kicsinek majdnem meghalt, okkal félti, a nehéz közmunkán, erdőirtásban, rekkenő melegben dolgoznak, többször is eleredt az orra vére, a tanfolyamot nem lehet betegség miatt hiányzással megszakítani, mert akkor vissza kell fizetnie a teljes költséget, ami rengeteg, annyi pénzt még egyben soha nem láttak, tehát megy betegen is, kusza ruhában, jó cipő nélkül, élelem nélkül, igen ám, de már aggasztja a vizsga, tanulni kell sokat, és alig megy az olvasás, a facebookon furcsa szavakkal kommunikál, bár javult kicsit, vagy a barátnője ír helyette, és ő csak diktál, nem tudni … lehet hogy a biztató jó folyamat ellenük fordul megint…

Hát lássuk csak, mi történik ma? Felér-e a kutyaugatás az égig?

Nem akarok a nagypolitikában részt venni. Sosem akartam. Akkor sem, amikor vagy 30 évvel ezelőtt azt mondták, hogy no jó, akkor mostantól te leszel a párttitkár a faluban, ha már idefújt a szél. Ugyan már, mondtam akkor, hiszen még párttag sem vagyok! Sebaj – mondták ők. De némi szőnyeg szélén ácsorgás után a végén békén hagytak, és csak a hátam mögött súgtak össze: ez egy élhetetlen hülye.

Azóta is csak egy kis senkiházi hülye maradtam. Igaz, már nem egy kis faluban, hanem nagyvárosban. Ahol folyton fúj a szél. Ahol a kukázókat is simán földre teríti egy váratlan szélroham, kikapva kezükből a félig teli zacskós tejet. Bár azt a konkurens kukázó is megteszi, szélcsend idején is.

Ma ismét pénzt kért tőlem kölcsön egyik kollégám. Ismét adtam neki. Mert tudom, hogy hiába dolgozza ki a szemét, hiába ment rá a fiatalsága és egészsége az oktatásra, azért még a bank az úr.

Tegnap láttam egy felhívást itt a fészen. Segítsetek, már nem tudok fűteni sem…. Nem tudom, mozdult-e valaki. Nem tudom… Csak azt, hogy legszívesebben lekáromkodnám az istent is az égről.

– Anyád hogy van?
– Hát mit tudom én, már nem lakok ott. Az intézetben vagyok.
– Melyikben?
– Hát a…

Egy szó sem igaz belőle. Nagykorú. Nincs intézet, ahova mehetne. Csak a hajléktalanszálló az alternatíva. Oda nem akar. Vagy nem mer. De vágyálmai netovábbjában a terített asztal és vetett ágy, tiszta lepedővel és meleg paplannal. Amúgy egy pofátlan dög… csak tudnám, kitől tanulta….

A közfelháborodás napja. Na drága felebarátaim, hát ki miért háborog? Aztán meg minek? Kutyaugatás nem hallik az égig… Vagy tán mégis? Meglátjuk.