Anyuék állandóan veszekednek. Nincs idejük rám.
Anyu nekem soha nem énekelt.
Mondókát sem tanított, mert mindig rohant valahova.
Én szeretem Anyut.
Ő is biztosan szeret. Az anyák szokták szeretni a gyereküket.
Anyu most elment. Biztosan hamarosan visszajön. Csak egy ideig kell itt maradnom Zsuzsiéknál , ezért nem is fontos, hogy külön szobám legyen. Addig majd tanulok suli után az osztályban, amíg nem zavar el a takarító néni.
Én biztosan nem vagyok okos. Azért nem tudom megjegyezni amit tanulok. Anyu is mondta néha, hogy hülye vagyok. Azt is mondta, hogy nehogy azt higgyem, hogy nem kell elmennem dolgozni.
Nem kell itt annyit tanulni. Ő se tanult, mégis itt van… Mármint nem itt… Valahol… ezt régen mondta… Amikor még velem volt.
Én azért szeretnék… Az ofő szerint óvónőnek születtem. A magyartanárnő is azt mondta, hogy ügyes vagyok… Tényleg, nagyon szeretem a kicsiket…
Az ötven órát is óvodában dolgoztam le… Meg voltak velem elégedve. Imádtam ott.
De főiskola… Én? Főiskolára? … á nem… Hogy? Fel se vennének… Szerintem…
Na jó… Megpróbálom. Luca is jön az osztályból… Szuper, együtt azért könnyebb.
Tudunk segíteni egymásnak. Elég jól kijövünk Lucával.
Az alkalmasságin majd énekelni is kell… Hát nincs jó hangom, de a „Csatárit… ” azért el tudom énekelni.
Elég rekedtes a hangom… Vagy, nem tudom… Soha nem találom el, mit kellene énekelni… De gyakorolni fogunk Lucával. Együtt készülünk. Minden délután. Még hétvégén is.
Lucának sikerült. Megfelelt az alkalmasságin… Pedig Ő is nagyon félt az énekléstől…
Nekem azt mondták, hogy próbáljam meg jövőre újra… Az ének miatt nem lehetek óvónő…
Keressek valami más álmot… Ezt most elveszik Tőlem… Ezt is…
Pásztor Éva
