Volt egyszer egy törvénytervezet. Gyorsan érő típus. Mire bárki rácsodálkozhatott volna érdemben, már törvény is lett belőle, érintve a BTMN és az SNI gyerekeket, családjaikat, a velük hivatalból foglalkozókat. A kategóriák elvileg tiszták és tisztázottak.
A BTMN történetisége Gyarmathy Éva nyomán:
SNI1 és SNI2 volt eredetileg “jogilag”. A BTMN az utóbbiból lett, mert az SNI mellé korábban ‘fejkvóta’ is járt. (Aminek az elköltését ugyan soha nem ellenőrizte senki, mert nem volt személyhez kötött, mint más országokban. Ha arra kellett, hát gázszámlát fizetett belőle az iskola. Már nincs emelt fejkvóta, egy gonddal kevesebb. Vagy sokkal több.)
Utána költségkímélés céljából a BTMN-re már nem járt többletpénz. Az illetékességi határok kevésbé szigorúak: nem gyógypedagógiai, azaz fejlesztőpedagógiai képzettséggel ellátható a BTMN gyerek, SNI nem. De fordítva a gyógypedagógus tarthatta a BTMN gyerek fejlesztő óráit is (különösen ahol a szülő nem kiabált, hogy az ő gyerekéhez gyógypedagógus hozzá ne nyúljon, mert majd attól lesz baja a gyereknek).
Mindkét gyerekcsoport fejlődése, s különösen együtt fejleszthetősége a többiekkel, a feltételektől függ:
- szaktudás: a tanító, tanár számára is – továbbképzés, ingyen, gyakorlatiasan;
- személyzet
- mennyiség és képzettség – asszisztencia (pedagógiai és gyógypedagógiai);
- gyógypedagógus, aki nem szaladgál az intézmények között, mert lassan a legtöbb intézmény ‘kitermel annyi gyereket”, amennyi legalább egy állást jelent az alapfokú oktatásban, hanem egy helyen dolgozik, kontaktórákat ad, konzultál, segíti az adott intézmény munkáját mindenestül;
3. eszközpark
- helyiség, ahol végezhető a tevékenység – megfelelő méret, csend a délutáni időszakban is.;
- eszközök, beleszámítva, hogy a leggondosabb bánásmód mellett is időnként pótlásukra, újak beszerzésére van szükség;
- az eszközparknak evidensen része kellene legyen a megfelelő tempóban működőképes számítógép, széles sávú, megbízható internettel, mert a neten fejlesztő lehetőségek széles tárháza található, nem csak tananyagok;
A szaktudásból már igényként szokott fakadni a differenciálás, ez lenne ugyanis mindennek a lelke. Ehhez is eszközök kellenek: szabadon választható anyagok széles köre. Ha takarékosan akarjuk megoldani, egy életkor után az is lehet, sőt legyen online. Sőt, nem egyszerűen online, de letölthető, szerkeszthető vagy akár még inkább interaktív.
Idő meg bizalom – a pedagógus felé. Aztán segítség. Nem ellenőrzés, nem kirakatórák, hanem a működés megfigyelése, és nem szankcionált, hanem változásában értékelt tevékenységelemzés, nem az egyén, hanem az intézmény szintjén. Pontosan tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de azt is, hogy egy jó intézmény hosszabb távon vagy felemeli a gyengébb kollégát, vagy megválik tőle. Tehát az intézményekbe pénz, paripa, fegyver, jó lovasok, és a továbbiakban fegyverutánpótlás, és nem alaki, hanem érdemi kiképzések folytatása.
Segítség lehetne az is, ha a korábbiakhoz hasonlóan meglévő bármilyen(!) pedagógus diploma mellé két év alatt teljes értékű, egyszakos gyógypedagógus diplomát lehetne szerezni levelező tagozaton, nem 6-7, hanem 4 félév alatt, amelyben nem elméleti és fogyatékosságtörténeti, hanem nagyon gyakorlatorientált tudás lenne, minden korábban megszerzett tudást beszámítanának (nem rónának fölösleges köröket az érintettek), és a mégis kötelező elmélet nagy része zömmel e-learningben valósulna meg. Ez persze elképesztően sok presztízs- és anyagi érdeket sért: pl. jóval kevesebb pénzt fizetnének a gyógypedagógus jelöltek a diplomájukért. A tantárgyak egy részéről kiderülhetne, hogy remek gyógypedagógus lehet valakiből az adott tantárgy tudásanyagának ismerete nélkül is. Ahogy megcsontosodott hagyományokat cipel a közoktatás, úgy lenne mit átgondolni a (gyógy)pedagógusképzésen is. Már ha az a cél, hogy 15 év múlva is legyenek a mindenkori gyermeki tudásszerzést intézményesen támogatni képes szakemberek.
Körmönfont ez a megfogalmazás? Lehet. Lehet, hogy iskola jelen formájában két évtized múlva már nem lesz, s kérdés, ezt veszteségként kell-e majd elkönyvelnünk. De tudásra, értékes együttlétre szomjazó gyerekek élnek majd akkor is. Sokfélék, akár nehézségekkel küzdők is. Ha ők elvesznek, az veszteség lesz. Mindannyiunké.
