Visszabuktatott pedagógus lettem. El kell végeznem még egy szakot 1 millió vagy jó esetben 600 000 Ft-ért, hogy dolgozni tudjak tovább, mert az az EKTF-en elvégzett pedagógia szakos nevelőtanárim és fejlesztőpedagógia specializációm, valamint az ELTE-n szerzett pedagógia-pedagógiatanári diplomám nem elég ahhoz, hogy szociálpedagógusként tovább folytassam a munkámat a szakiskolában, ahol 14 éve dolgozom.
A köznevelési törvény előírása szerint az iskolák alkalmazhatnak szociálpedagógusokat, de 2013. szeptembere óta csak olyanokat, akiknek szociálpedagógia szakos diplomájuk van. Más alternatívát nem tartalmaz a törvény. A végzettségi előírástól akkor sem lehet eltekinteni, ha a szociálpedagógusi feladatok ellátója hosszú, eredményes gyakorlattal rendelkezik ezen a területen.
Nem tudom, hányan lehetünk az országban, akik nevelőtanári, pedagógia vagy más tanári szakkal látjuk el ezt a feladatot, ami nem kis kihívás szakiskolákban. Biztosan sokan, hiszen szociálpedagógus képzés csak a 90-es évek közepe óta létezik, a hozzá legközelebb álló korábbi szak a nevelőtanári volt. Jómagam és a Nyíregyházán élő kollégám 14 éve dolgozunk ebben a munkakörben.1997 és 2003 között az Eszterházy Károly Főiskolán végeztük a tanulmányainkat, és kaptunk pedagógia szakos nevelőtanári diplomát, fejlesztőpedagógia specializációval. Utána az ELTE-n szereztük meg a pedagógia szakos bölcsész és pedagógia szakos tanár diplomát. Akkoriban a főiskolán és az egyetemen is nagyon sokat kellett tanulni, nem volt elterjedt a számítógép használat és az internet. Csak nagy nehézségek árán tudtunk akár egy e-mailt küldeni. Előtte a nyíregyházi kollégám szakközépiskolát végzett óvodapedagógusként dolgozott, jómagam képesítés nélküli nevelőtanárként és szakközépiskolát végzett ápolónőként 13 évet töltöttem Budapesten. Mindkettőnket a gyermeki fejlődés és annak konstruktív irányba terelése érdekelt. Talán ebből adódott a barátságunk.
Más városban, de ugyanazt a feladatot tűztük ki magunknak: A hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű réteg megsegítését a Bábosik István által megalkotott „Konstruktív életvezetés”-en alapuló neveléselmélet tükrében. A legtöbbet szakiskolákban tudtunk tenni szociálpedagógus álláshelyekre pályázva. Nyíregyházi kollégám folyamatosan fejlesztette a módszereket, eljárásokat, ezeket én is aktívan, hatásosan alkalmaztam. Nagy sikerélménnyel éltem meg a pályámat nemcsak én, hanem a tanulók is, akik hozzám jártak ezekre az órákra. Leginkább diáktréningeket tartottunk, de éveken át a drogprevenciót is kooperatív tanulási technikával felépítve valósítottuk meg. A szaktudásomra Budapesten is számítottak. A szakiskolában még 3 évvel ezelőtt is volt olyan tantárgy, hogy szocializáció, személyiségfejlesztés, tanulásmódszertan. Most a HÍD-programban létezik, alapvető életpálya modellel kibővítve, de jelen helyzetben Nyíregyházán érettségizett szakmunkások (kőműves, festő) „tanítják”.
Nyíregyházi kollégám közben kapcsolatba került a nyíregyházi főiskolával, szociálpedagógusokat küldtek hozzá gyakorlatra. Sajnos az iskolavezető Nyíregyházán úgy gondolta, hogy a gyerekeknek nincs szükségük ezekre a foglalkozásokra, de a kolléga úgy gondolta, mégis tovább adja a főiskolai hallgatóknak, amit tud. Közben keresett civil szervezeteket, akik szívesen fogadták a módszereit. Ilyen volt a SzocioEast, ahol az önkéntességre motiváló tréninget tartott, és az Integrációs Kapocs Egyesület, ahol tehetséggondozást hátrányos helyzetű fiataloknak. Természetesen hatékonyan részt vett a pályázatírásban is. Iskolájában megmérette magát az NCSSZ 2011/2012. drogprevenciós pályázatának írásában, és a pályázat országos második helyezett lett. Egy évig keményen dolgozott a megvalósításán Ennek az éves tematikáját is átadta nekem, és én is nagy sikerrel vittem végig. Az önkéntességre motiváló tréninget is végigcsináltattam a saját növendékeimmel, a tehetséggondozást is az ő metodikája alapján. D. a gyermek- és ifjúságvédelem szaktekintélye lett, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kiépített egy komoly jelzőrendszert. Tapasztalatait mindig megosztotta, és én a budapesti viszonyokhoz alkalmazkodva felhasználtam azokat.
Közalkalmazotti jogviszonyunk 28 év, munkaviszonyunk 31 év. 2014 februárjában D. a Kormányhivatal megítélése alapján megkapta az Esélyegyenlőségi szakértői titulust a dokumentumokkal igazolt munkája alapján.
A köznevelési törvény előírására hivatkozva mindezen szakmai tapasztalatok, elismerések, szakmai elkötelezettségünk dacára a továbbiakban nincs ránk szükség.
Kinek jó ez? Miért ér többet egy friss „szakirányú” végzettség gyakorlat, esetleg elhivatottság nélkül, mint egy hasonló végzettség gyakorlattal, elismert szakértelemmel? Végiggondolta valaki ezeket a szakképesítési előírásokat, vagy még az se jutott az eszébe, hogy a negyven éven felüliek még más néven szerezték meg a megfelelő diplomát?
Érdekel valakit, mitől óvhatnánk meg, mire tehetnénk képessé a szakiskolásokat, ha hagynának tovább dolgozni?
O. T.
